Vissza

Hírek

SZABADIDŐS PROGRAMOK

2018. április 4.

A szabadidő eltöltésének két fajtája van: a mennyiségi, és a minőségi. A szabadidő nem lehet értékes, élménydús, ha ezt a két fajtáját nem tudjuk megfelelően ötvözni. Ha a mennyiségi kerül túlsúlyba, és nincs megtöltve tartalommal, akkor jön az unatkozás.

SZABADIDŐS PROGRAMOK

Ha a tartalomból van több, és nincs rá elég idő, akkor a hasznos szabadidő nem éri el a célját, csak egy agyonhajszolt délelőtt lesz belőle. A Katica Tanya profiként gyúrja össze ezt a két dolgot. A látogatóknak nincs más feladata, mint szabaddá tenni magukat, és elmenni az Élményközpontba. 

ÉLMÉNYKÖZPONT:

Itt mindenki kiválaszthatja már a recepción a rendelkezésére álló idő tükrében hogy mely programokon tud, illetve kíván részt venni. Semmi sem kötelező, minden választható. Akiknek egy egész nap a rendelkezésére áll, rögtön birtokba vehetik az óriás játszó és csúszdaházat, melyben többfajta csúszdával találkozhatnak. A legbátrabbak rögtön kezdhetnek a piros hirtelen csúszdával, míg a félénkebbek a szivárványos családi csúszdán acélozhatják lelküket. Akik a piroshoz még nem elég merészek, a szivárványoshoz meg már túl bátrak, azoknak a kék labdamedencés suhanás ajánlott. Felnőtt, és gyermekjátszó 3 szinten várja a gyermekkorban elmerülni vágyókat. 
Hétvégenként ki lehet próbálni milyen a kenyér és langalló sütés igazi kemencében. A kezdetektől (dagasztás) végig kísérhetjük a folyamatot egészen a friss, ropogós kenyér, vagy langalló megszületéséig. 
Jeles napok programsorozat keretein belül hétvégente legalább 4 különböző, az adott hétvégéhez kapcsolódó kézműves programmal várják a bütykölni vágyókat. 
Beltéren számos - kaució ellenében - igénybe vehető játék (csocsó, biliárd, léghoki, ping-pong) várja játékosait.
Egyik legnépszerűbb kinti játékunk a TelibeTalálda, ahol családdal, vagy barátokkal hatalmas szivacslabda háborúkat lehet vívni. 
Kiütlek játékunkban mindenki megmutathatja mennyire jók a reflexei, mennyire kitartó. 
Hófánkos csúszdáinkon életkoroknak megfelelő pályákon suhanhatnak vendégeink a somogyi dombok ölelésében. 
Akik az állatok közelségére vágynak, azok is megtalálják számításukat. A kisállat-lak naponta legalább 3 alkalommal várja a simogató kezeket. Aki a Katica tanyára érkezik, és érdeklődik, délutánonként bemutató fejésen vehet részt kipróbálva önmagát: ki meri megfogni egy igazi tehén tőgyét, és megkóstolni a frissen fejt tejet? 

JÁRMŰVEINK:


A pedálos gokart pályák a száguldás szerelmeseinek nyitnak ajtót. Egyedül, vagy párban, versenyre, vagy csak úgy? A kenyérgőzzel működő járgányainkat bárki kipróbálhatja. Azoknak, akik nem „kenyérgőzös”, hanem igazi suhanásra vágynak, üdítő élmény lesz a tanya körüli úton „száguldó” Matyi vonat, vagy a hordóutánfutó-járat. 

LOVAGVÁR: 


Ha Vendégeink szeretnék a középkor rabságába esni, akkor irány a lovagvár! Ez a XIII. századi mintára épült palánkvár igazi időutazásra csábít. Hétvégente ki lehet próbálni a hajítógépet, mellyel délutánonként kőgolyót, szombat este tüzesgolyót lövünk. Szintén a pihenő napokon bele lehet kóstolni az íjászkodásba, és meg lehet tapasztalni milyen játékokkal játszottak régen a gyerekek. 

TÓPART:

Tavasztól késő őszig a tóparton vízi járgányok hada várja a látogatókat. Szinte elveszünk a rengetegben: vízi biciklik, vízi kerékpárok, csónakok teljes flottája várja hogy szelhesse a hullámokat. Akik a vízi flottával nincsenek barátságban, de mégis szeretnének a víz tetején „járni”, bátran kipróbálhatják a kézi kompot, vagy a billegő elemekből álló ponton hidat. Aki egyszerűen csak a tó közepén szeretne lenni, az a gyönyörű fahídon átsétálva máris ott teremhet a fűzfával borított kis szigeten. A tóparton árnyékoló napvitorlák alatt hatalmas ugráló dombjainkon és trambulinjainkon pattogva kicsit meg lehet lesni „madártávlatból” a csillogó víz felületét. Nyomozni vágyóknak ajánljuk figyelmébe 500 m2-es Bolyongó labirintusunkat, melyben az elrejtett betűlyukasztók után lehet kutakodni. A nyári rekkenő hőségben igazi oázis a vízipark. Kellemesen hűvös vizet fröcskölő, színes játékok nyújtanak felüdülést. 

ERDEI KÖTÉLPÁLYA:


Már az odavezető út is felér egy klassz kirándulással. Bocik között, zöld lankák tetején baktathatunk egyre feljebb, mígnem elérjük a célt. Többfajta pálya közül lehet választani, életkoroknak megfelelően. Az igazán bátrak próbára tehetik magukat a Dél-Dunántúl leghosszabb drótköteles lecsúszóin is. 
A minőségi időtöltés garantált a Katica Tanyán.

Európai Uniós pályázataink