A tavalyi év valamelyik ködfoltos napján útnak indult a gólya.
Csőrében egy szorosan bepólyált csomagocskával. Csak repült, repült a hideg decemberi éjszakában hősként szorítva a nagyon fontos pakkot. Minél jobban mocorgott a kis lakó, a gólya annál jobban verdesett szárnyaival. Tudta, hogy nem sok ideje van már, nagyon hamar oda kell érnie. Végre-valahára kirajzolódott előtte a Katica Tanya sziluettje. Kecsesen leszállt a birkák elé az akkor már türelmetlenül bégető „szállítmánnyal”. A felnőtt anyaállatok kíváncsian körbevették az új jövevényt. Megszaglászták, sugdostak egymás fülébe, majd egy csapásra hátat fordítottak neki és otthagyták. – Már megint elkéstem! – csorgott a könny a gólya arcán. Tehetetlenül téblábolt a bégető jószág körül, mígnem fények gyúltak, és megjelent egy női alak. Kedves, lágy hangján beszélt a kis árvához: -Gyere Bori, majd én vigyázok Rád! Azzal gyengéden ölbe vette, és bevitte a házba. Azóta is él, virul, és nagyon gyorsan fejlődik pótanyukája, Kriszti védelmező szárnyai alatt.